RIMAVSKÁ SOBOTA – V uliciach Rimavskej Soboty bol neprehliadnuteľným zjavom. Nielen kvôli svojej mohutnej postave a neraz výraznému hlasovému prejavu, ale proste i preto, že práve na uliciach, hlavne v posledných rokoch trávil veľkú časť svojho života. Zolo Farkaš, prezývaný „Rambo“, patril ku koloritu Rimavskej Soboty, bohužiaľ, nedávno nás opustil.
▼A cikk magyar változata alább olvasható▼
Keďže sme ho pomerne dobre poznali, chceli by sme mu venovať tento rozlúčkový článok. Na úvod len pre vysvetlenie zdôrazníme, že Zoliho nazývame familiárne krstným menom nie z neúcty, ale preto, že sme sa s ním viac ako 25 rokov poznali a tykali si. Článok vznikol z našich spomienok, ako aj zo spomínania ďalších ľudí.
Ruka hrubá ako noha
Hneď na začiatku článku sme spomínali Zoliho mohutnú postavu. Bol nielen vysoký, ale mal i skvelé genetické predpoklady na rast svalov. V minulosti pracoval minimálne v dvoch posilňovniach v Rimavskej Sobote a vtedy aj intenzívne cvičil, čo na ňom bolo skutočne vidieť.
Jeho predispozície v tejto oblasti boli výnimočné a mohol sa dokonca porovnávať so známym kulturistom Adamom Cibuľom z Hnúšte. Spomíname si na úsmevnú príhodu, keď do Rimavskej Soboty prišiel natáčať nejakú reportáž štáb istej komerčnej televízie a potrebovali ísť na sídlisko Dúžavská cesta. Skontaktovali ich práve so Zolim, ktorý im tam robil akéhosi „styčného dôstojníka“.
Keď sa stretli, kameraman bol Zoliho postavou uchvátený a ohmatával mu jeho vypracované ruky. „Veď ty máš hrubšiu ruku než ja nohu,“ povedal mu s úsmevom. „Ale, to je len tým, že mám oblečený hrubý kabát,“ skromne odpovedal Zolo.
Pochopiteľne, nebolo to kabátom, Zolova muskulatúra bola skutočne závideniahodná. Keď napol ruku, svaly mu len tak zahrali.
Na šikmej ploche
Spomíname si aj na ďalšiu úsmevnú epizódku z jeho života. Keď sa rekonštruovala strecha katolíckeho kostola na Hlavnom námestí v Rimavskej Sobote, krytinu tam menil aj Zolo Farkaš Rambo s partiou. Všetci mali výrazné reflexné vesty, ako to na stavbách býva.
Zolo si na tú svoju, aby ju medzi ostatnými rozpoznal, napísal veľkými písmenami „RAMBO“. Lenže čo čert nechcel, niekomu sa takto vylepšená vesta zapáčila a ukradol ju, z čoho bol Zolo veľmi namrzený:-)
Bohužiaľ, posledných päť alebo šesť rokov sa Zolov život dostal na šikmú plochu. Často so známymi vysedával dlhé hodiny na lavičkách na Námestí Š. M. Daxnera, na pešej zóne spájajúcej Hlavné námestie s priestranstvom pri Dome kultúry a Kauflande. Ako to v takýchto prípadoch býva, nezaobišlo sa to bez alkoholu a neraz i hlučného hulákania.
K tomu sa u Zola pridružili aj zdravotné problémy. Mal pruh, ktorý si neliečil. Na bruchu už mal výduť ako päsť a alkohol to všetko len zhoršoval. Ľudia ho neraz mohli vidieť v podnapitom stave nielen na Námestí Š. M. Daxnera, ale i na Železničnej ulici, kde raz k nemu musela prísť i záchranka.
Bohužiaľ, nevyužil ani poslednú životnú šancu, keď dostal prácu v rimavskosobotskej nocľahárni pre ľudí bez domova. Spôsobil tam problémy, pre ktoré musel odísť. Potom to s ním šlo už rýchlo z kopca a jeho zdravotný stav sa zhoršoval. Takmer každý deň ho bolo vidieť vysedávať pri vchode do Kauflandu, kde bol neraz až do pozdného večera, kde od známych drankal pár drobných na pivo.
Chcel zomrieť na rovnakej lavičke, ako jeho otec
V tomto rozprávaní sme zatiaľ nespomenuli Zolovho otca. Zatiaľ čo Zolovi prischla prezývka Rambo, jeho otec sa niekedy zo žartu zvykol predstavovať ako Charles Bronson, čo bol americký herec známy z westernov Sedem statočných a Vtedy na Západe.
Bohužiaľ, jeho život sa skončil tragicky. Zomrel počas jednej noci v roku 2006 na lavičke na už spomínanej pešej zóne medzi Hlavným námestím a Domom kultúry. Schúleného a už stuhnutého ho ráno našli okoloidúci, ktorí k nemu privolali mestskú políciu a záchranárov. Nebolo mu však už pomoci.
Tieto polkruhové lavičky sú na spomínanom mieste dodnes. Práve na tú, kde zomrel jeho otec, zasadol jedného chladného jesenného dňa i Zolo. Bol už vo veľmi zlom stave, nevedel ani poriadne rozprávať. Zrejme cítil, že sa blíži koniec, preto chcel podľa všetkého na nej zomrieť i on.
Aj k nemu ľudia privolali políciu a neskôr prišli i záchranári, ktorí ho chceli vziať do nemocnice. Zolo sa však tomu bránil, držal sa lavičky a nechcel z miesta, kde zomrel jeho otec, odísť. Napokon ho však presvedčili a záchranka ho odviezla do nemocnice. Tam večer zomrel. Mal 56 rokov.
Zolo Farkaš Rambo nebol zlý človek. Tak sme ho zažili my a potvrdilo nám to viacero ľudí, ktorí ho poznali. Na druhej strane to nebol ani dokonalý človek, tak, ako ním nie je nikto z nás. Počas života mal i opletačky so zákonom, dokonca sa dostal aj do väzenia.
Na druhej strane treba povedať, že Zolo mal v živote oveľa horšiu štartovaciu pozíciu než väčšina z nás. Vyrastal na rómskom sídlisku Dúžavská cesta a narodiť sa do takého prostredia znamená ťarchu predsudkov, chudoby a tŕnistú cestu životom. Na záver teda môžeme len dodať okrídlenú vetu – nesúdiť, aby sme raz aj my neboli súdení.
Odpočívaj v pokoji, Zolo.
Rambo Farkas Zoli Rimaszombat mindennapjaihoztartozott. Ugyanazon a padon akart meghalni, mint az apja
RIMASZOMBAT- Rimaszombat utcáin megkerülhetetlen jelenség volt. Nemcsak a masszív termete és gyakran erőteljes hangja miatt, hanem egyszerűen azért, mert az utcán töltötte élete nagy részét, különösen az utóbbi években. Farkaš Zoli, becenevén „Rambo”, Rimaszombat mindennapjaihoz tartozott, sajnos nemrég eltávozott közülünk.
Mivel elég jól ismertük őt, ezt a búcsúcikket neki szeretnénk szentelni. Az elején csak a magyarázat kedvéért jelezzük, hogy Zolit nem tiszteletlenségből hívjuk a megszokott becenevén, hanem azért, mert több mint 25 éve ismertük egymást és tegező viszonyban voltunk. Ez a cikk a mi emlékeink alapján, valamint mások emlékeiből íródott.
Karja vastag mint egy láb
Rögtön a cikk elején szót ejtettünk Zoli masszív termetéről. Nemcsak magas volt, hanem nagyszerű genetikai előfeltétele volt az izomnövekedéshez. Korábban legalább két edzőteremben is dolgozott Rimaszombatban, és akkoriban intenzíven edzett, ami igazán meglátszott rajta. Ezen a téren kivételes adottságai voltak, és még a jól ismert testépítőhöz, a nyustyai Cibuľa Ádámhoz is hasonlíthatta magát.
Emlékszünk egy mókás esetre, amikor egy televízió stábja Rimaszombatba jött riportot forgatni, és a Dúzsavai (Dúžavská cesta) lakótelepre kellett menniük. Kapcsolatba léptek Zolival, aki mint egyfajta „összekötő tiszt” kísérte el őket. Amikor találkoztak, az operatőrt elbűvölte Zoli testalkata, és megtapogatta kigyúrt karjait. „Vastagabb a karod, mint az én lábam” – mondta neki mosolyogva. „Ez csak azért van, mert vastag kabátot viselek” – válaszolta szerényen Zoli. Érthető módon nem a kabát miatt; Zoli izomzata valóban irigyelhető volt. Amikor meghajlította karját, az izmai csak úgy feszültek.
Lejtőn
Egy másik megmosolyogtató eset is eszünkbe jutott az életéből. Amikor Rimaszombat főterén a katolikus templom tetejét rekonstruálták, Zoli és csapata a tetőszerkezetet cserélte. Mindannyian feltűnő fényvisszaverő mellényt viseltek, ahogy az építkezéseken szokás. Zoli nagy betűkkel ráírta a sajátjára a „RAMBO” feliratot, hogy felismerhető legyen a többiek között. De mit nem akart az ördög, valakinek megtetszett a mellény és ellopta, ami nagyon felbosszantotta Zolit 🙂
Sajnos az elmúlt öt-hat évben Zoli élete lejtőre került. Gyakran hosszú órákon át ültek barátaival a padokon a Š. M. Daxner téren – a Fő tér, a Művelődési Központ és Kaufland melletti területet összekötő gyalogos zónában. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, alkohol és gyakran hangos kiabálás kíséretében.
Ehhez csatlakoztak Zoli egészségügyi problémái is. Sérve volt, amit nem kezeltetett. A hasán már egy ökölnyi dudor volt, és az alkohol csak tovább rontott a helyzeten. Az emberek gyakran láthatták őt részeg állapotban, nemcsak a Daxner téren, hanem a Vasúti utcában is, ahol egyszer a mentőnek is ki kellett hozzá jönnie.
Sajnos nem élt életének utolsó lehetőségével sem, amikor munkát kapott a rimaszombati hajléktalanok szállójában. Ott is gondokat okozott, amiért el kellett mennie. Ezután a dolgok gyorsan lejtőre kerültek és az egészsége tovább romlott. Szinte minden nap lehetett látni a Kaufland bejáratánál ülni, ahol gyakran késő estig maradt, és barátaitól centeket koldult sörre.
Ugyanazon a padon akart meghalni, mint az apja
Zoli apjáról ebben az írásban még nem esett szó. Míg Zolit Rambónak becézték, apja néha viccből Charles Bronson néven mutatkozott be, aki a Hét mesterlövész és a Volt egyszer egy Vadnyugat című westernekből ismert amerikai színész.
Sajnos az élete tragikusan ért véget. Egy 2006-os éjszakán a már említett, a Főtér és a Művelődési Központ közötti gyalogos zónában halt meg egy padon. A járókelők találtak rá reggel, összegömbölyödve és már dermedten, és kihívták hozzá a városi rendőrséget és a mentőket. A férfin azonban már nem lehetett segíteni.
Ezek a félköríves padok ma is a helyükön vannak. Éppen azon a padon, ahol az édesapja meghalt, ült egy hideg őszi napon Zoli is. Már nagyon rossz állapotban volt, még beszélni sem tudott rendesen. Nyilván érezte, hogy közel a vég, ezért ő is ott akart meghalni.
Az emberek kihívták hozzá a rendőrséget, később kijöttek a mentősök is, akik kórházba akarták vinni. Zoli azonban ellenállt, kapaszkodott a padba, és nem akarta elhagyni azt a helyet, ahol az édesapja halt meg. Végül azonban meggyőzték őt, és a mentősök kórházba vitték, ahol este meghalt. 56 éves volt.
Rambo Farkas Zoli nem volt rossz ember. Így tapasztaltuk őt, és ezt több olyan ember is megerősítette, aki jól ismerte. Másrészt ő sem volt tökéletes ember, mint ahogy egyikünk sem az. Élete során konfliktusba került a törvénnyel, börtönbe is került.
Másrészt azt is el kell mondani, hogy Zolinak sokkal rosszabb volt a kiindulópontja az életben, mint a legtöbbünknek. A Dúzsavai-i (Dúžavská cesta) roma lakótelepen nőtt fel, és egy ilyen környezetbe születni az előítéletek, a szegénység és a tüskés életút súlyát jelenti.
Végezetül tehát csak egy klisé mondatot tudunk hozzáfűzni: ne ítélkezzünk, hogy egyszer mi sem legyünk megítélve.
Nyugodj békében, Zoli.
Musíte byť prihlásený, aby ste mohli zverejniť komentár.